Imádtam. Minden nyomorúságos pillanatával együtt. Sőt, volt, hogy kifejezetten azért. Nagybetűs művészet ez, sok-sok élettel és szenvedéssel átszőve. De közben ne csodálkozzunk, ha gyakorta mosolyra fakad az ember olvasás közben. Tar Sándor már csak ilyen. Ahogyan ők, azaz mi is ilyenek vagyunk.…
Tulajdonképpen igen, azt hiszem az ilyen élmények miatt olvasok. Ez valami elmondhatatlanul jó lett. Azért pár sorban tényleg megpróbálom leírni mennyire is… Teljesen spoiler mentesen. A könyv egyébiránt elég hosszú, eléggé építkezős, így a korábbi részekben látott karakterekkel nem árt tisztában…